CÉGÜNKRŐL

A GEOHIDROTERV Kft. 1990. óta működő, több mint tizenöt főt foglalkoztató, korszerű műszerekkel, számítógépes támogató rendszerekkel, helyszíni minta-vételezési, analitikai és geodéziai felszerelésekkel ellátott, talajfúró- és különféle mentesítő berendezésekkel, technológiákkal rendelkező társaság.

Hazai és nemzetközi viszonylatban is kiemelkedő szakmai háttérrel és tapasztalattal rendelkező szakértő-, mérnök- és tervező gárdánknak köszönhetően az elmúlt években a társaság jelenléte  a hazai környezetvédelmi, kárelhárítási és hulladékgazdálkodási munkákban  még fajsúlyosabbá vált.

Cégünk dinamikus fejlődésének eredményeként jóval túllépett egykori önmagán, hiszen az 1992-es korai években még éppen százmilliós forgalmú vállalkozásból mára több milliárdos vállalattá nőtte ki magát.

A számos tulajdonos váltást megélt Kft. életében a 2011-ben bekövetkezett menedzsment váltás jelentős fordulatot  hozott. A változás nemcsak forgalom bővülését, pénzügyi hátterének megerősödését, és egy új cégkultúra kialakulását, hanem új üzletágak létrejöttét és a határon túli piacok meghódítását, valamint akvizíciókon keresztül új befektetési portfóliók kezelését is magával hozta.

Mindezen pozitív változások eredményeképp alakulhatott ki a vállalat és a csoport jelenlegi letisztult tulajdonosi struktúrája. 2015-től a teljes cégcsoport magyar tulajdonba került.

A GEOHIDROTERV Kft. alkalmazottjai között, több mint tíz felsőfokú végzettségű (építőmérnök, bányamérnök, geológus, környezetvédelmi szakmérnök, hidrogeológus-mérnök) és számos szakirányú technikus található, akik az elmúlt évtizedekben fokozatosan szakosodtak a környezetvédelmi, mérnökgeológiai és vízgazdálkodási, vízépítési feladatok komplex megoldására.

A vállalatcsoport nagy figyelmet fordít a folyamatos, innovatív és fenntartható fejlődésre, melyet munkavállalóink állandó ingyenes képzésével, oktatásával, kutatási kísérleti fejlesztési programokkal, és minden évben új technológiák beszerzésével támogat.

 

Jelenleg fő üzletágunk a környezettechnológiai üzletág. Tevékenységeinket és referenciáinkat itt tekintheti meg!